Viśvarambhara Dāsának

[…] Két dolog van: idealizmus és realitás. Az ideális és a megvalósítható. Amikor csatlakozunk a Kṛṣṇa-tudathoz, mindnyájunknak van valamilyen elképzelése az ideálisról. Van egy eszményképünk arról, milyen a Kṛṣṇa-tudat, és kik vagyunk mi. Ahogy telik az idő, egyre inkább nyilvánvalóvá válik a realitás bennünket és a Kṛṣṇa-tudatot illetően, és ha nem tudunk ehhez alkalmazkodni és ezzel együtt élni, akkor az élet csupa küzdelem lesz, hogy ebben az eszményképben maradjunk, s közben menekülünk a valóság elől. A Kṛṣṇa-tudat csodálatos, az ISKCON csodálatos. Mi, feltételekhez kötött élőlények azonban, akik itt küzdünk az anyagi világban, az összes hibánkat belevisszük a Kṛṣṇa-tudatba, ezért idővel láthatóvá válik, hogy mi számunkra a Kṛṣṇa-tudat realitása. Guruk buknak el, bhakták jönnek és mennek, anyagi vágyak, önző törekvések gyöngítik az ISKCON szálait. És mint egyének is: a képességeink nem egyeznek meg azzal, amit elérni vágyunk. Nagy dologra vágyunk, de a képességeink nem olyan jók.

Rengeteg anyagi vágy ólálkodik a szívben, nem tudunk ellenállni az érzéki élvezeteknek, a szexuális életnek stb. Főleg a nemi életnek. Mindez küzdelmessé teszi az igyekezetünket, hogy Kṛṣṇa-tudatossá váljunk, és a csodálatos célok, amiket el akarunk érni, egyre távolabb kerülnek tőlünk. Amikor ilyen hibáink vannak, nem tudunk közel kerülni a japázáshoz, a hallás terhes kötelesség lesz, a bhakták társaságában pedig csak sértéseket  követünk el, sőt, még a mūrtikról sem veszünk tudomást, nem törődünk Velük. Ez a realitás.

De egy vaiṣṇava még ilyen nehézségek mellett is folytatja. Miért? Mert az anyagi világ zsákutca. Nincs benne semmi. Sokkal jobb küzdeni azért, hogy Kṛṣṇa-tudatosak legyünk, mint érzékkielégítésben meghalni. Nagy küzdelem lesz, de akiknek van hitük Kṛṣṇa szavaiban és a vaiṣṇaváknál kerestek menedéket, azok át tudnak majd kelni azon a hatalmas szakadékon, ami a realitást és az eszményképet elválasztja, és a kettő számukra ugyanaz lesz. Azután már minden nagyon könnyű. Ez azonban időbe telik, és hatalmas erőfeszítést igényel.

[…] Segíts, hogy szolgálhassam Śrīla Prabhupādát. Egyedül nem tudom megcsinálni. Másoktól függök, és tőled is. Olyan vagy nekem, mintha a fiam lennél. Szeretném Új-Vraja-dhāmát a lelki világgá változtatni, hogy minden ember láthassa. Az összes áldást, amit Śrīla Prabhupāda ezért a szolgálatért ad, neked adom. Mind a tiéd. Minden vágyad teljesülni fog, csak idő kérdése. De ne menj el. Ez a kérésem. […]